2017. április 8.

8. // Hol volt eddig ez a férfi?

halleeloo,
üdv, mindenki! :) a hét hatodik napján járunk, így Tayam Paystear ismét felbukkan. Örülök, amiért tetszett az előző rész, és üdvözlöm az új tagunkat kicsiny körünkben. (: well-well, a részben végre kicsit előrébb ugrunk, betekintést nyerhettek Taylor és a skacok jelenleg nem túl fényes életébe, és ez az a pont, ami majd a későbbi Larry Stylinson spin-off dobbantója, indulópontja is lesz, úgyhogy wow, alig várom, hogy olvashassátok, és hogy véleményt alkossatok. Ne féljetek azt kifejezni, izgatott vagyok, tetszeni fog-e. :) jó olvasást, babes! <3


// Taylor N.
maia mitchell, actress, and the fosters kép-                     Miért nem fizettétek be a számlákat? – pillantott fel rám a papírlap mögül Tommo összevont szemöldökkel, s tekintetét felváltva járatta Kaci és énköztem. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Tulajdonképpen ő is itt élt Zaynnel együtt, mármint az esetek legtöbbjében itt lábatlankodtak... Jogos lett volna, ha azt mondom, hogy ő miért nem adta bele a részét a számlákba, nem? 
-                     Talán mert nem volt miből. – Ilyen egyszerű, nem igaz? A barátainknak amúgy sem hazudhatunk. – De nincsen semmi baj. Megoldom.
-                     Semmi baj? Ugyan már… – hallatszott egy mély hang az ajtó felől. Egyből felismertem, még csak meg sem kellett hozzá fordulnom. – Baby, csak kérned kellett volna, és odaadom a fizetésemet is, ha ezzel segíthetek!
-                     Ray, imádlak – sóhajtottam, miközben elé álltam, és lazán átkaroltam a nyakát. –, de azt hiszem, a diákhitel és a lakbér fedezésére nem lenne elég a szerelői fizetésed.
-                     Kereshettem volna valami mást is – ajánlgatta, a szívem pedig hirtelenjében megtelt szeretettel. Régóta nem éreztem már a részéről törődést, ekkor viszont biztos lettem benne, biztosabb, mint valaha, hogy mi ketten rendben leszünk. Nem volt miért aggódnom, amúgy sem volt egészséges. – Kaci, mit csináltál, egyébként?
-                     Hogyhogy mit? – értetlenkedett a szőke lány még mindig a földön ülve, csupán már Zayn öléből. Fejét legjobb barátom mellkasának döntötte, és körmét rágcsálva olvasgatta az egyik nála maradt számlát. – Nem csináltam semmit sem, Raymond.
-                     Ismerlek. Nem vagy kispályás, és a semmi nálad pontosan az ellenkezőjét jelenti!
-                     Hohó, haver! Ha azt mondja, semmit sem csinált, akkor nem is csinált semmit! – kelt egyből párja védelmére Zayn, és haragos, figyelmeztetően szikrázó szemekkel nézett az enyémre. Sivan jobban tette volna, ha befogja a száját. Megráztam a fejem, és elhúzódtam Raytől. Lou mellé sétáltam, s kivettem egy már felbontott borítékot a kezéből. – Tay, hiába olvasod el nyolcadjára is, hidd el, a tartalma nem változik – ingatta a fejét legjobb barátom. – Próbáltam.
-                     De amúgy nem értem – kezdtem bele értetlenül. – Én szoktam befizetni a számlákat, mindig ügyelek mindenre, a fali telefont pedig sosem vettük fel. Ugye nem vettük fel?!
-                     Dehogy! – hallatszott az egyoldalú válasz a többiektől. Fellélegezve fújtam ki a hirtelen beszorult levegőt.
-                     Napok múlva gyertyákkal kell világítanunk, mert lekapcsolják az áramot… – mondtam ki a nyilvánvalót, mint aki nem tehet semmit. – Zack azt mondta még a jó’ múltkorában, amikor bent voltam a kávézóban, hogy nem tud emelést adni, de…
-                     Elmehetnél a szüleidhez, ők zsebesek – szólalt fel Ray, a reakciók pedig szinte ugyanolyanok voltak tudatlan szavaira. Azt viszont már nem is tudtam eldönteni, hogy Zayn vagy én voltam az, aki jobban megdöbbent.
-                     Oh, hidd el. Jobb, ha őket nem rángatom be a pénzügyeimbe.
-                     De ha ők ki tudnak segíteni… − Nem tágított. Miért nem tágított?!
-                     Ha engedem, hogy kifizessék a hitelt és a lakást, amit egészen eddig magam, vagyis um, magunk is bírtunk, akkor azzal csak annyit nyerünk, hogy halál nyugalommal irányíthatják az életemet. Az életünket! – javítottam ki magamat gyorsan, kicsit energikusabban és erőszakosabban, mint kellett volna. – És hidd el, azt még te sem akarod.
-                     Mennyi pénz kellene? – szólalt fel pár perc hallgatag csend után Tommo félszegen, és amikor értetlenül néztem rá, ő csak megvonta a vállát, immár a pulton ücsörögve. A hatalmas pulóverben, ami rálógott a kézfejére úgy nézett ki, mint egy ennivaló kisiskolás. – Gyorsan össze tudom szedni. Csak mondjátok meg, mennyi kell, és remélhetőleg…
-                     Haver, a rúdtáncos pénz, bár biztos vagyok benne, hogy veszett sokat ér, de szerintem még az is kevés lenne ide. Mint az élethez is, úgy ámblokk.
-                     Raymond! Hey! – csaptam felkaron hitetlenül. Tényleg moderálnia kellett volna már magát. – Lou… – kezdtem bizonytalanul, és végigsimítottam a karján.
-                     Csak egy ajánlat volt, jó? – hajtotta le a fejét, amint a tarkójánál birizgálta a már egészen hosszúra hagyott haját, és elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, bár pillanatnyilag szégyellte magát azért, ahogyan néhanapján megkereste a kenyérrevalót, legszívesebben megütötte volna Rayt. És szerintem hagytam volna, hiszen pontosan tudtam, mennyire idegesítő tudott lenni a barátom akkor, ha kimondta a véleményét, ráadásul hey! Ennyi előnye legyen már a Dannyvel való kapcsolatának! Verekedni legalább tudott, bár nem tudom, ez mekkora erény. Hiszen én is jártam önvédelmi órákra, részben a Sivan família miatt.
Ray, mint a legidősebb gyerek a családjukban marha egyszerűen gondolkodott, nem sok realitás szorult belé, viszont néha pont ő volt az, aki rávilágított az igazságra. Ráadásul Louis-nak az égvilágon nem volt miért szégyellnie magát!

Futni volt kedvem, mivel az mindig, minden esetben tudott nekem segíteni, és a két napja történtek miatt rám is fért, így hát miért ellenkeztem volna?! Az egyetlen, aminek biztos, hogy nemet mondtam volna akkoriban, az a jövendőbeli lányommal való, egész házat alapjaiban megrengető kiabálás, mindössze azért, mert fáradt vagyok. Képtelen voltam felfogni, mi vezethette erre Liamet, de nagyon mérges voltam rá, főleg, hogy mindent hallottam, és Grace-szel még hallgatóztunk is, mert kíváncsiak voltunk, mi fog történni. Nos, dühös voltam magamra is, amiért nem avatkoztam közbe, mert akkor megakadályozhattam volna Liam kitörését és azt is, hogy aznap Jodie úgy aludt el, hogy nem akarta, hogy az apja csókot nyomjon az arcocskájára.
Istenem, Jo hogy sírt, amikor hozzám bújt...
De észnél kellett lennem. Nem lehetett ilyen egyszerű. A döntés, miszerint vagy elviselem Liamet, és ezzel a lányával lehetek, ami pedig mindenkinek csak jó lehet, vagy megkímélem magam a fáradalmaktól, és kimaradok abból, ami eleve nem rám tartozik, nos, ez eléggé húzós volt.
Kilépve a fürdőből azon gondolkodtam, milyen vicces, hogy olyan ráncos lett az ujjbegyem, mint amennyire az lett, és közben a gardrób felé indultam. Belépve a szekrény felé léptem, s kihúzva a harmadik fiókot, elém tárultak az edzős gönceim, amiből volt egy jópár, úgyhogy bőven akadt válogatnivaló. Végül egy fekete rövid – de tényleg nagyon rövid, viszont ha már futunk, minek szégyelljem azt, amiért eddig keményen megdolgoztam?! – Nike shortra, egy sportmelltartóra és egy laza pulcsira esett a választásom, mely ugyanonnan származott, mint a nadrágom. Lábaimra sötét színű titokzoknit húztam, majd arra az edzőcipőmet, mely már igencsak a végét járta. Sajnáltam kidobni, ráadásul feleslegesen nem is akartam olyan sokat kiadni a kezemből egy új darabért, úgyhogy addig akartam hordani a továbbiakban is, ameddig  a talpa el nem válik.
A hajamat egy laza lófarokba fogtam, és nem foglalkoztam azzal, hogy tulajdonképpen még nedves volt, hiszen kit érdekelne?! Majd megszárad. Tudva, hogy azért egy kicsit fújhat a szél, örültem, amiért előre gondolkodtam és felkaptam egy pulóvert is, aminek cipzározható kenguruzsebében elrejtettem a lakáskulcsomat és a kártyámat, ha esetleg visszafelé beugornék valahova egy teára, mondjuk. Telefont nem vittem, de bevallom, pusztán azért, mert elfeledkeztem róla.
Mivel Kaci nem volt otthon, ezért futólépésben indultam meg az ajtó felé, magam után lehúztam a kilincset, s ezzel bezártam a lakást, majd amikor már a kapun is kiértem, egy laza nyújtás után végre elkezdhettem először lassabban kocogni, s csak utána begyorsítani. Isteni érzés volt, ahogy a szellő elérte az arcomat, és a lábaimból is eltűnni látszott az a nyomás, a szorító, feszítő érzés, amit a mozgás hiányának tudtam be. Hiszen évek óta aktívan sportoltam, és azokban az időkben, amikor nem volt meg az alkalmam bármiféle mozgásra, szinte fizikai fájdalmat jelentett az egy helyben való állás.
Nem tudom pontosan, mégis mennyit voltam kint, de amikor visszaértem, a nappaliban Kacit találtam, mellette Zaynt és velük szemben Raymondot, aki előredőlve támaszkodott meg a térdein. Amikor a cipőmet lerúgva a lábamról közelebb sétáltam hozzájuk, egyből felém kapták a fejüket, és Ray volt az, aki először felpattant.
-                     Miért nem mondtad, hogy elvállaltál valami flancos melóhelyet egy felfuvalkodott hólyagnál? – támadt nekem, és olyan közel állt meg hozzám, hogy az orrom már szinte a mellkasát súrolta.
-                     Parancsolsz? – vontam fel szemöldökömet, és kibogoztam a hajamból a hajgumit, amit aztán a csuklómra húztam. Kaci és Zayn közben elhagyta a helyiséget, ezzel magunkra hagyva minket, hogy nyugodtan megbeszélhessük a dolgot. Bármi is volt az. – Milyen felfuvalkodott hólyag? – Tetszett a kifejezés, úgyhogy egy ideig még eljátszottam a gondolattal, mégis hogy nézhet ki egy ilyen izé.
Csak utána esett le, hogy itt bizony Liam Payne-ről volt szó, úgyhogy hamar rá kellett jönnöm, hogy akkor ez a bizonyos hólyag kurvajól nézett ki. Viszont rögtön mérges is lettem erre a hólyagra.
-                     Nemrég megcsörgetett egy bizonyos Liam J. Payne. Egyébként értékelném, ha magaddal vinnéd a telefonodat, amikor elhagyod a lakást, mert kurvára aggódtam – tette még hozzá, és egyik karjával átölelte a derekamat.
Nem válaszoltam semmit az óvó-védő szavakra.
-           És mit mondott? – A fenébe is! Volt egy ígéretem, amit nem tartottam meg. És bár pipa voltam  haha, Nike ruhákban , nem tehettem meg Grace-szel, hogy nem segítek. Még úgy sem, hogy a Liamtől kapott e-mailem kinyomtatott állapotában lifegett a hűtőajtón, mintegy figyelmeztetés, kivel nem kellene kezdenem. 
Egyből elkedvetlenedtem.
-       Hogy ha hazaértél, hívd vissza, mert illetéktelenekkel nem oszt meg bizalmas dolgokat.
-                     Bizalmas dolgok, mi? – nyögtem fel. – Mégis milyen bizalmas dolgaim lennének nekem Liam Payne-nel?
-                     Mi van közted és eközött a Liam között, T? – fonta össze izmos kezeit a mellkasa előtt, és összevont szemöldökkel vizslatta az arcomat.
-                     Egy fal. – Lőttem el a világon a legrosszabb poént, ami valaha is létezett. Hm, ugyanezt a díjat már kiosztottam egyszer. Az interjúmon Liamnél – jutott eszembe.
-                     Lépjünk egyet hátra. Magyarázat?
-                     Miért kell bármi olyannal is szolgálnom? Nem bízol bennem? Azt hiszed, megcsallak? Komolyan?! – tártam szét karjaimat kiábrándultan. Ismerhetne annyira, hogy sosem lépnék félre, még akkor sem, ha gondolatban már eljátszadoztam Liammel!
Enyhe hányinger fog el a gondolatra, viszont annyi boldogságom volt még, hogy a dologról sem Ray, sem Liam nem tudott, és ezt soha nem is engedtem volna meg nekik. Egyes egyedül Kaci az, akinek elmeséltem azt a bizonyos szexuálisan túlfűtött álmomat, és a lopott pillantásokat.
-                     Dehogy hiszem azt, baby! – nyögött fel, és arcát tenyereibe temette. Azt a hatást keltette, mintha fárasztanám, és ezt utáltam.
Voltaképpen ezt az egész helyzetet utáltam.
-                     De nem bízol bennem – jelentettem ki a nyilvánvalót.
-                     Jai szerinted bízott volna egy olyan dögös lányban, mint te, baszki?! – mordult fel, és a mögöttem húzódó pultra csapott. Ösztönösen összehúztam magam, és karjaimat a derekam köré fontam. Tudtam, hogy nem emelne kezet rám, viszont azt is, hogy nagyon heves természetű, és az agya is könnyen elborul. Azonban Jai neve hallatára egy pillanatra kihagyott a szívem, ezzel meggátolva a normális reflekcióban. Még mindig hatással volt rám, ugyanis ezt követően kétszeres gyorsasággal kezdte pumpálni a vért. Tudtam, többé nem láthatom, mégis, évek óta vártam, hogy visszatérjen, és velem legyen. – Mindenhol pasik legyeskednek körülötted, nem tudok mit kezdeni a helyzettel – rázta a fejét hevesen.
A szívem változatlanul kétszeres sebességgel vert, de azért még a hátára simítottam a kezemet, és megkíséreltem hangot is adni a gondolataimnak, amik össze-vissza futkostak az agyamban.
-                     Nincsen senki a világon, aki többet jelentene nekem egy Sivannél. Senki nem veheti át a helyeteket. – És őszintén szólva nem tudom, hogy ezt kire értettem, még akkor sem, amikor este ismét felhozta a témát, ezzel újabb kört futva.
Az elhunyt öccsére, aki valaha az egész univerzum volt a számomra, talán még annál is több vagy Rayre, akinek meg csak én voltam?
Azonban el kellett gondolkodnom Zayn tanácsán, amit még tusolás után kaptam tőle. Univerzum vagy Holdkráter?

Szerdai nap volt, november másodika, és miután hazaértem az egyetemről, már dobáltam is le magamról a felesleges gönceimet és egyebeket. Éppen egy Jim Carrey filmet néztünk a laptopomon Kacivel, amikor csöngettek. A szőke lány csak rám nézett, és azután vissza a képernyőre, miközben még jobban elkényelmesedett a kanapén, jóformán belefúrta a fenekét a bőrbe; ezzel is jelezve, ő bizony nem fog ajtót nyitni. Felmordultam, leállítottam a filmet, noha tudtam, Kaci úgyis el fogja indítani, amíg nem leszek a közelben. Feltornáztam magam, miközben magam köré fogtam egy szörnyen puha, barna plédet, és a bejárat felé csoszogtam. Egy trikó és egy bugyi volt rajtam csupán, na meg az elmaradhatatlan, térdig érő szőrmés zoknim. Tudtam jól, hogy a hajam olyan volt, akár egy szénaboglya, viszont úgy gondoltam, hogy aki ismer, az nem csönget, aki meg nem, az nem is számít, így hát a véleményére sem adnék.
Igen ám, csakhogy amikor kinyitottam az ajtót, hogy megnézhessem, ki volt az, magával Liam Payne-nel találtam szembe magam. És mielőtt még az arcába csaphattam volna az ajtót, ő kitámasztotta a cipőjével a nyílászárót, és szólásra nyitotta a száját.
-                     Taylor – köszönt egy félmosollyal – Hogy vagy?
-                     Mister Payne eljött a lakásomra megkérdezni, hogyan érzem magam? Wow, mindjárt én is felsírok – nyögtem fel, és hangom szarkasztikától csöpögött. Mérges voltam rá, amiért veszekedést okozott a kapcsolatomban, na meg a saját családjában és azért is, mert eddig még nem jelentkezett, miközben vártam rá. – Remekül, köszönöm. És maga?
-                     Kérlek, azt hittem, ezen már túl vagyunk – mordult fel halkan, hangja mélyen csengett. Testem minden milliméterét libabőr borította be, amikor a következő pillanatban immár a szemével és ajkaival is szélesen rám mosolygott, amint egy gyönyörű, illatozó rózsacsokor mellett egy dobozkát nyújtott felém. – Fogadd el, kérlek – tette hozzá, amikor már éppen ellenkezni kezdtem volna. Hangosan, megadóan szusszantam egyet, gyorsan a derekam köré tekertem a plédet, s így a kezeim szabadok lettek.
-                     Mi ez? – vettem át kíváncsian a dobozt is, a csokrot eközben az alkaromra fektetve, amint félreálltam az ajtóból. Nem voltam az ajándékok híve, pláne nem a lekenyerezésé, de úgy voltam vele, egy kis csokiért el tudok viselni pár perc bájcsevejt is. Felesleges pénzkidobás.
-                     Egy köszönöm is megteszi.
-                     Akkor is, ha nem vagyok hálás? – Oh, de még mennyire, hogy az voltam! Ray lerendezte volna egy SMS-sel, és nem jött volna el hozzám személyesen, hogy megkérjen valamire, vagy hogy éppen bocsánatot kérjen. 
Abban ugyan hirtelen nem voltam biztos, hogy mégis mi miatt, de úgy voltam vele, hogy egy ideig még mérges leszek.
-                     Tulajdonképpen igen – vont vállat, és egy pillanatra átnézett a vállam fölött. – Megzavartam valamit?
-                     Filmet nézünk – avattam be a férfit a nagy titokba.
-                     Sajnálom, amiért csak így betoppantam, és nem hívtalak fel előtte, de gondoltam, nem örülnél most nekem.
-                     Mégis beengedtelek – adtam a kétértelmű választ. Okos ember, biztos, hogy rájött: nem éreztem utálatot, amint az előszobámban szobrozott. És fingom sem volt az okáról, ami azt illeti. – Miért jöttél, egyébként?
-                     Elnézést akarok kérni – kezdte magabiztosan, noha a hangja megremegett. Elképesztően aranyosnak találtam, ahogy a kemény férfi, fess zakóban toporogva kereste előttem a szavakat, úgyhogy valószínűleg első útja ide vezetett valószínűleg ebédszünet alatt, és nagyra tartottam, hogy mégis próbálkozott, miközben sejtettem, nem volt könnyű számára meghunyászkodni.
Nem is tudtam, hogy ez volt a tervem  mármint valami érzelmet kicsikarni belőle , egészen addig, amíg meg nem történt. Teljes ellentmondás ez a pasi – gondoltam, és elmosolyodtam.
-                     Miért? 
-                     Mert kellemetlenséget okoztam. Nem gondoltam, hogy nem te vennéd fel a telefonodat, Taylor, és ne haragudj a hangnemért sem, amit használtam. Az otthoniért sem. Röstellem, azóta is meglehetősen kellemetlen érzés – Olyan fennkölten fogalmazott ez a pasi, hogy hirtelenjében száz százalékosan biztos lettem benne, az ágyban rettentően mocskos volt a szája. 
Majdnem féltékeny lettem az exnejére is, amiért megtapasztalhatta. 
Utána jöttem rá, hogy valószínűleg másokra is az lehetnék, úgyhogy hamar abbahagytam a képzelgést.
-                     Miért, volt valami baj? Rossz napod volt? – Hülye kérdés, Newstear! De akkor meg mi a fenének tettem fel? 
Hol hagyott a józan eszem?! És miért álltam előtte félig pőrén? Annyi szerencsém volt, hogy a melltartót azért magamon hagytam. Bár, ez inkább az ő szerencséje.
-                     Nem magyarázkodom – húzta félmosolyra ajkait, és esküszöm, majdnem megroggyant a térdem döbbenetemben! Hiszen ez azt jelenti, nem találja értelmét a felesleges szavaknak... Anyukám, Ray annyi mindent összehordott volna, hogy az csak na! Persze már az elsőnél leesne, hogy kamuzik.
Szörnyen rossz hazudozó volt, és elszomorított, amikor rájöttem, hogy éppen próbált átverni, még ha valami pitiáner dologról volt is szó. De Liam... mindennek ellenére, úgy éreztem, szárnyalt a szívem a kimondatlan gesztustól.
Hol volt eddig ez a férfi?! És hogy lehettek nekem ilyen gondolataim, miközben a barátom a műhelyben cserélte ki éppen a gumikat a kocsimon úgy, hogy csak halványan utaltam rá?
És miért nem zavart a gondolat, hogy úgy látott, ahogy? Nyilván azért, mert én voltam Taylor J. Newstear. Ilyen egyszerűnek kellene lennie. 
De rájöhettem volna már – soha, semmi nem ilyen egyszerű.

1 megjegyzés:

  1. Rühellem Ray-t, basszus... Olyan bunkó.
    Liam cseszett édes, mikor zavarban van.😂
    Azért látszik, hogy Taylor kezdi észrevenni, hogy Liam mégis csak jócskán Ray előtt jár minden téren.👌👌
    És szegény Louis... Felképeltem volna Ray-t a helyében.
    Az egész rész maga volt a tökély, bae.💕 Elkezdtem olvasni, és onnantól kezdve nem volt megállás.💕 Egyszerűen, felülmúlhatatlanul tökéletes lett.💕
    Várom a folytatáást!💕
    Szeretlek, puszi💕

    VálaszTörlés